Különleges Lili bárónő – Erdélyi Timea
Lili bárónő szerepében: Edrélyi Timea, Fotó: Baksi
Erdélyi Timea a Lili bárónő címszerepét játssza Szarvason a Cervinus Teátrumban. Törékeny alkata, lányos bája nem biztos, hogy primadonna alkat, de Lili nem a hagyományos értelemben vett primadonna, inkább egy fiatal lány, aki boldogulását keresi. Ettől függetlenül hangban, táncban magas színvonalon kell teljesítenie, amit Timea színészi játékával, ének- és tánctudásával káprázatosan teljesít. A próbák utolsó hetében beszélgettünk.
Hogy érzed magad Szarvason?
Jól! Munkával töltöm az ittlétet, dolgozni meg nagyon szeretek. Szabadidőt még nem töltöttem itt.
Stázit játszottad a Csárdáskirálynőben, az szubrett szerep. Milyen Lili?
Hát igazság szerint hatalmas különbség van szubrett és a primadonna szerep között. Bár Lili nagyon energikus figura, mégsem díva – nem egy famme fatale – szóval nem a végzett asszonya. A szubrett cserfes, bájos, cuki személyiség. Lili pedig nem egy tipikus primadonna szerep, ettől nekem könnyebb, mert be kell látni, nem vagyok primadonna alkat, az embernek ismernie kell a saját színészi adottságait, eszköztárát. Másfelől egy komoly személyiségfejlődést kell megmutatni – a kislányból komoly érett bárónőig, ezért nagyon izgalmas kihívás számomra.
A darabban van egy rövid Júlia monológ, játszottad?
Sajnos nem, de remélem, hogy nem kerül el a lehetőség.
Nagyon szép hangod van, tanulsz énekelni?
Tanulok énekelni. Hiszem azt – és ez a hitvallásom a színészettel kapcsolatban –, hogy a színésznek sokrétűnek kell lennie. A magyar színészképzés nálunk úgy működik, hogy képeznek zenés színészeket és prózai színészeket. Én prózai osztályban végeztem Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában. Ezért úgy indultam el, hogy kevés tapasztalatom volt a zenés és táncos műfajban, de közben azt láttam, külföldön komplex a képzés. – A férjemmel sok külföldi színházat nézünk. – Amíg hazánkban nem ilyen képzés van, addig kötelességünk nem bekategorizálni magunkat, hanem egy komplex készenléti állapotban lenni. Sokat járok énekelni, mert nem ez az otthonos terepem.
Számomra a Génius, az alkimista című film volt az, amiben láttalak és azt gondoltam akkor: nagyon jó színésznő vagy, pedig nehéz szereped volt. Milyen volt László Zsolttal és Alföldivel dolgozni? Szerintem mindketten maximalisták.
Igen, igen, jó, nagyon jó! De Buci (Sthol András) is maximalista és Kolovratnik Krisztián is az. Jó stábbal dolgozhattam együtt. Szerencsém van a pályám során, mert csupa olyan színész közelébe kerülhetek, akiktől sokat tanulhatok, és mégha nem is úgy, hogy lehetőségem van nap mint nap ellesni a módszereiket, technikájukat. Pusztán az, hogy a közelükben vagyok, és figyelem hogyan forgatnak le egy jelenetet, vagy hogyan készülnek fel egy napra, amikor fáradtak. Ebből nagyon sok inspirációt lehet gyűjteni. Úgyhogy én nagyon szerettem velük forgatni, sohasem fogom elfelejteni és remélem még fogunk együtt dolgozni.
Varga Viktor azt mondta rólad: felelősségteljes, pontos, precíz és nagyon felkészült vagy. Ez adottság, belső késztetés?
Igen, ez belső késztetés. Számomra ez elvárás más kollégákkal szemben is. Nehezen viselem, ha ezt nem tapasztalom a környezetemben, akkor nagyon sok türelmet kell gyakorolnom. Az évek során megtanultam, hogy türelmes legyek azokkal szemben, akik nem így dolgoznak. De számomra csak ebből az alázatból, felkészültségből, szorgalomból, és precizitásból tud kialakulni valami nagyon jó. És akkor nem kell kapkodni a finisben, hogy mi lesz, hanem „csak be kell húzni a csavarokat”.
Most milyen a finisetek?
Meglehetősen hektikus, de nem a rendező vagy a színészek miatti felkészületlenségből, hanem a műszaki dolgok nem állnak össze. A díszlet kivitelezése, a mikroportok műszaki állapota, (bérelt mikroportok vannak) ami idegessé teszi a társulatot, és nem csak a színészeket, hanem a technikai hátteret is, mert ez nem rajtuk múlik. Amikor egy várakozó, feszült hangulatban, – amilyen a finis időszaka – gondok vannak, akkor minden feszültebb. Úgyhogy kihívásokkal nézünk szembe, de ha ezeket legyőzzük, akkor ez igazi csapattá kovácsolódunk.
Jelmezek?
Nagyon kényes vagyok a jelnemezekre, mert nem csupán az a fontos, hogy néz ki, hanem az is, hogyan szolgálja az előadást, és én azt szeretem, ha kényelmes a ruha, a cipő, hogy megsegítse a karaktereket. Nem szeretem a jelmeztervezői önmegvalósítást, és nagyon hálásan mondhatom, hogy ez nincsen így. A jelmez teljesen a karaktereket szolgálja. Az elején megbeszéltem Szilvivel (Nagy Szilvia jelmeztervező), hogy mindennél fontosabb számomra, a kényelem, hogy ne arra keljen figyelnem, hogy szakad, hasad, mert nekem minden másra kell koncentrálnom, nem a ruhára. Ne a jelmezhez igazítsuk a mozdulatokat, hanem a jelmez igazodjon mihozzánk. Azon kívül, hogy gyönyörűek lettek a jelmezek – szerintem – a célt is megvalósítják.
Nagyon könnyedén táncolsz…
Igen. 13 évig szertornáztam, a mozgásom alapjait ez tette le. A többi pedig megint a saját táncművészeti továbbképzésem, saját érdeklődésem kielégítéséről szól. Az egyetemen tanultunk mozgást, Ladányi Andreától, kortárs táncot, steppet, és volt vívás, jóga, de tanulni kell tovább. Ez az a terep, ahol otthonosan érzem magam.
Játszottál már Szarvason a Vízi Színházban, milyen volt a közönség, hogy érezted?
Az Acélmagnóliákat játszottuk, aminek az a különlegessége, hogy olyan erővel érezzük egymást, olyan a hat színésznő között az összhang, hogy teljesen azonos frekvencián vagyunk. Nem tudjuk eldönteni, hogy ennek van olyan ereje, ami hat a közönségre, vagy a közönség ül be úgy, hogy szeretni fognak minket. Itt is ez volt, szerintünk jól sikerült az előadás és csodálatos volt a közönség visszajelzése, úgyhogy nagyon várjuk, hogy novemberben újra jöhessünk Szarvasra játszani a kőszínházba.
Más szerepek?
A Játékszínben az előbb említett Robert Harding írta Acélmagnoliákban Shelbyt, Robert Thomas bűnügyi komédiájában, a 8 nőben Catherinát játszom. Ugyanitt Csukás István – Szitha Miklós Gombóc Artúr, a nagy utazó című meséjében Esernyőmadár vagyok, az előadással jövünk majd Szarvasra. A Madách Színházban Szente Vajk – Galamos Attila – Bolba Tamás Csoportterápiájában Jetti bőrébe bújok. Tatabányán a Jászai Mari Színházban Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter Padlásában Sünit alakítom. Játszom még a Rózsavölgyi Szalonban három darabban: Jhon Cariani Isten háta mögött; a Ljudmila Ulickaja Unokám, Benjaminben, Szonyecskát játszom, ami most a szívem csücske. A harmadik előadást azért szeretem, mert Molnár Piroskával és Jordán Tamással dolgozhatom együtt a Hindi Brooks által írt romance. com című darabban. Velük egy színpadon állni mindennél többet ér nekem, és szeretnék minél többet tanulni tőlük, minden előadás ajándék számomra.
Timi köszönöm a beszélgetést.
G.E.
