Bemutató: 2016. november 19.
|
Folyamatosan műsoron!
|
Dés László- Nemes István – Böhm György- Korcsmáros György – Horváth Péter:
VALAHOL EURÓPÁBAN
-musical 2 részben-
Radványi Géza és Balázs Béla filmforgatókönyve alapján
A második világháború végén játszódó történet hősei bandába verődött csavargó gyerekek, akik egy romos kastélyban találnak menedéket, ahol a híres karmester, Simon Péter is él. Először - mivel "felnőtt", tehát "ellenség" - fel akarják akasztani, ám a zenész és a gyerekek között hamarosan barátság szövődik, melyben Simon emberi tulajdonságain túl a zene varázsának is nagy szerepe van. Amikor az ellenük hergelt falusiak megtámadják a kastélyt, együtt védik meg a várat, és közösen harcolnak a fogságba esett kölykök kiszabadításáért. Közben véget ér a világháború, és a karmester az ódon kastélyt hivatalosan is a gyermekek otthonává teszi.
A Valahol Európában hősei - gyerekek és felnőttek - egyaránt példát adnak emberségből, szolidaritásból, hűségből, a szabadságba vetett hit erejéről, amivel méltóképpen emlékezhetünk meg mindazokról, akik életüket áldozták és áldozzák nagy ügyekért, vagy csak elszenvedői a történelemnek.

Szereplők:
|
|
Simon Péter
Egyenruhás Suhanc (Éva) Hosszú Ficsúr Leventeoktató Tanító Kuksi Szeplős Professzor Pötyi Csóró Sutyi Balerina Suttyó |
Nádházy Péter
Dósa Zsuzsa Szemerédi Bernadett Timkó János Boronyák Gergely H. Varga Tamás (2020-tól) Polák Ferenc (2019-ig) Magyari László Laurinyecz Szilveszter/ Szemenyei Kevin Hódos Zsolt /Sinka Dominik Juhász Gergő / Czifra Zétény Mester Dóra / Kepenyes Darida Zoé Sinka Dominik / Hódos Zsolt Bak Zsolt / Vaskor Gergő Kiss Viktória Vaskor Gergő / Bak Zsolt |
Tánckar: Cervinus Teátrum tánckara
Gyerekszereplők Bagócsi Jázmin, Bak Zsolt, Csernus Nándor, Czifra Zétény, Domján Anna, Hódos Zsolt, Juhász Gergő, Kepenyes Darida Zoé, Kiss Virág, Magyar Jázmin, Molnár Kitti, Sebjan Farkas Bianka, Sinka Dominik, Uhrin Dóra, Varga Vivien, Vaskor Gergő
Zenei vezető: Timkó János
Dramaturg: Belinszki Zoltán
Díszlet: Nagy Szilvia
Jelmez: Nagy Szilvia
Világítási látványterv: Kurucz Márk
Tánckar művészeti vezető: Csasztvan András
Korrepetítor : Iváncsó Viola, Iváncsó József
Ügyelő: Hadadiné Faragó Erika
Rendezőasszisztens: Bátori Erzsébet
Koreográfus: Magyari László
Rendező: Varga Viktor
Következő előadások:
2018. november 8. - Mezőkövesd
2019. március 9. - Jászberény
2019. július 20. szombat 20:30, Szarvasi Vízi Színház
2020. március 2. hétfő 10:00 és 14:30, Cervinus Teátrum, Szarvas
2020. március 3. kedd 10:00, Cervinus Teátrum
2020. március 4. szerda 10:00 és 14:30 Békéscsaba
2020. március 5. 10:00, Békéscsaba
2020. március 24. kedd 11:00, Gyula
2020. március 27. péntek 11:00, Szeghalom
2020. április 2. csütörtök 11:00, Sarkad
2020. április 3. péntek 11:00, Békés

az előadást támogatta:
Szarvas Város Önkormányzata
Szarvas-Cipó Kft.
NPH Works Kft.
Szarvas Város Önkormányzata
Szarvas-Cipó Kft.
NPH Works Kft.